Oldalak

2014. október 12.

Túrótorta, szilva, gyömbér



Lassan megváltoztathatjuk a blog címét Julia süt-re, ha így haladunk. Nem, nem tettem le a fakanalat, csak a három pasi nem igazán kultiválja, ha "blogra tálalok és kattintgatok" az étkezések előtt. Felgyorsult élettempónk pedig nem teszi lehetővé, hogy én ezt külön megoldjam. (Már az is megfordult a fejemben, hogy talán abba kellene hagyni, de aztán a szívem mindig visszahúz...) A sütivel talán más a helyzet, ott sokkal egyszerűbb időzíteni. Bár minden alkalommal már akkor elhangzik a kérdés, hogy mikor lesz kész, amikor még csak tojásokat török fel (jó esetben esetleg segítenek is!) általában leszerelhetőek azzal, hogy úgyis hűlnie kell, majd később... úgyhogy ezesetben tudok időt kisajtolni lefotózni az alanyokat, egyébként nem :(
A túrótorták azt a látszatot keltik, hogy baromi egészségesek, de persze ha jól megnézzük, ez nem igazán helytálló... Így van ez a mostanival is, hiszen a túrót friss sajtkrémmel (magyarul "Filadelfia") turbózzuk fel. Igazából a vajat és a tejfölt helyettesítettem ezzel a lépéssel, kicsit olyan, mintha egy túrótortát new yorki sajttortával kombinálnánk, és ízben is nagyon jól kijönnek egymással. Alapnak általában linzertésztát szoktam készíteni, viszont most a sajttortánál szokásos vajas-kekszes alappal sütöttem, ami sokkal könnyedebb hatást ad a tortának. (ötletért köszönet Piszkének) Összességében önmagában is finom, rettentően eteti magát, bár én azért kreáltam hozzá egy gyümölcsös ragut, chutney-t, ősz lévén szilvából. A gyömbér adta magát, remekül passzol a túrókrémhez, de készíthető fahéjas-szegfűszeges ízvilággal is.



Hozzávalók:

Tortaalap:

  • 215 g teljeskiőrlésű zabkeksz
  • 110 g olvasztott vaj


Túrókrém:

  • 600 g túró
  • 3 tojássárgája
  • 2 egész tojás
  • 200 g krémsajt (Philadelphia vagy Equisa)
  • 1 nagy citrom leve és lereszelt héja
  • 160 g nádcukor


Szilvaragu:

  • 2 cm-es darab gyömbér
  • 500 g szilva (nálam már a fagyasztóból a nyári saját termés)
  • 2 kávéskanál cukor
  • 1/2 citrom leve
  • 1 nagy evőkanál szilvalekvár
  • 1/2 kk fahéj
  • 1-2 löttyintésnyi vörösbor (elhagyható)



Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 160 fokra. Egy 26 cm átmérőjű tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, oldalát kivajazzuk.
A kekszalaphoz a kekszet zacskóba tesszük, sodrófával morzsásra törjük, az olvasztott vajjal összekeverjük. Belenyomkodjuk a tortaformába, egy lapos aljú pohárral viszonylag tömörre nyomkodjuk.
A túrót habosra keverjük a cukorral, tojássárgákkal és egész tojásokkal, krémsajttal, citrommal és citromhéjjal.
A krémet az alapra halmozzuk, majd bő 1 órát sütjük. Lekapcsoljuk a sütőt, résnyire kinyitjuk az ajtaját, és a sütőben hagyjuk kihűlni.
A szilvaraguhoz a megmosott, kimagozott, félbevágott szilvát (nálam most ez fagyasztott volt) és a meghámozott lereszelt gyömbért feltesszük párolódni egy kevés cukorral és reszelt citromhéjjal, és citrom levével. Amikor megpárolódik a szilva, hozzáadunk 1 evőkanál szilvalekvárt és egy kis vörösbort, beforraljuk.
A kihűlt tortát a szilvaraguval tálaljuk.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése